A test alátámasztására és helyváltoztatásra szolgálnak.
Megkülönböztetünk :
1. elülső vagy mellkasi végtagpárokat
2. hátulsó vagy medencei végtagpárokat
Felépítés szempontjából feloszthatók a törzshöz kapcsolódó övre és a szabad végtagrészre.

A mellső végtag

Kapcsolódó övének csontos alapja a lapocka , valamint ennek kisnyúlványa, a hollós csõrcsont és a csökevényes kulcsont. Ezek együttese adja a vállövet. A lapocka hosszú, ferdén a mellkashoz simuló, háromszög alakú csont, melynek hossztengelyében oldalsó felszínen erõteljes tövis húzódik. A csonttövis fölött tapadó izomzat a lapocka elõremozdítását végzi, az alultapadó pedig a hátravonásban játszik szerepet. A lapocka legalsó pontjában a vállizület felszíneként kialakult kehely. A kehelybe befekszik a felkarcsont feje. A vállizület testfelszínen tapintható része a vállbúb.

                                                            

A felkarcsont erõs, csöves, enyhén S alakú csont, mely a végtag erõteljes hajlító és feszítõ izmainak eredésére és tapadására szolgál. Rajta tapad a deltaizom, amely a váll alakját adja. Róla ered a hajlításban szerepet játszó kétfejû karizo és az ellentétjét adó, feszítést végzõ háromfejû karizom.

A felkarcsont alsó harmadából ered az alkar hajlító és feszítõ izmainak sokasága.

                                     

A felkarcsont alsó végének felszíne vesz részt a könyökízület alkotásában. Felkarcsonton kívül a könyökízületben ízesül a singcsont, kampószerû véggel ez tapintható, és az orsócsont kis henger alakú fejével. E kettõ egymással is ízületet alkot. Ez az ízület teszi lehetõvé az alkar forgatását. A felkarról eredõ izomzat egy része a singcsonton és az orsócsonton tapad, de legnagyobb jelentõségük az itt húzódó inakban folytatódó inakban van, melyek a mancsokhoz húzódnak és ezek hajlítását, valamint feszítését végzik.

A mellsõ végtagokon az alkar folytatásába esõ végtagrész az ember csuklójának és kezének felel meg. A sing és orsócsontokhoz az elülsõ lábtõcsontok kapcsolódnak, közösen alkotva a csuklót.

                                                    

A csuklót alkotó csontok száma 7, sokoldalú felületeik a talajfogás energiájának elvezetését szolgálják. Erõs szalagrendszer tartja össze õket. Az elülsõ lábközépnek 5 csontja van. Emiatt ötsugarúnak is mondjuk. Közülük legrövidebb a test középvonalához legközelebb esõ elsõ. Mindegyikhez három ujjpercbõl álló ujj ízesül. A mancsok talajjal érintkezõ felszínét a talppárnák alkotják. Rugalmas kötõszöveti hálóval vannak átszõve, ennek többoldalú feladata van.1. koptatási rész, 2. talajfogáskor és elrugaszkodáskor a felszabaduló mozgásenergia megosztása, illetve sérülésmentes elvezetése is.

A mellsõ végtag mozgatásakor szembetûnõ a mozgathatóság sokfélesége.

Ennek okai:

1. A lapocka nem ízülettel kapcsolódik a mellkasfalhoz, hanem nagy felületesen felfekszik rá.

2. A vállízület többtengelyû.

3. A könyökízület egytengelyû ugyan, de az alkarcsontok egymáson elforgathatók.

4. A csuklóizület többtengelyû.

A hátulsó végtag

A test "motorja" a hátulsó végtag, mert hatalmas izomzatából indulnak azok a lökések, melyek mozgásba lendítik a törzset.

                                                               

A szabad végtag csontjai a medenceövhöz kapcsolódnak a csípõízületen keresztül. Ez gömbizület, amely többtengelyű mozgást tesz lehetõvé. A medence vápája befogadja a combcsont gömb alakú fejét. A stabilitás fokozására a vápának megerõsödott pereme alakult ki és az ízület tokja nagyon erõs. A medencegyűrűrõl eredõ erõteljes izmok, melyek a combcsonton tapadnak, végzik az elõre-hátra mozdítást, valamint a combok egymáshoz való közelítését és távolítását is. A medence tengelyének dőlésszöge jelentõsen befolyásolja a hátulsó végtag elõre-hátra lendíthetõségét és ezzel befolyásolja a lépéshosszt.

A combcsont a test legnagyobb csontja. Ez a csont alkotja a comb alapját, mely elkülönül a törzstõl, de ez csak látszólagos, mivel hatalmas izmának segítségével, melynek jelentõs része a törzsrõl ered (medence), egységes egészet alkot. A combcsont felszíne az erõteljes hajlító és feszítõ izmok eredéséhez és tapadásához van méretezve. Nemcsak tapadnak rajta izmok, hanem erednek is, mint pl. a kétfejû combizom, a félig inas, félig hártyás izom, valamint a comb négyfejű izma.

A combcsont alsó vége részt vesz a térdízület alkotásában. Az ízfelszín elülsõ medrében mozog a térdkalács, ami a feszítõ izmok folytatásában helyezkedik el és abba az erõs ínba ágyazódik, mely a lábszárcsontokra tapad. A térdízület alsó két résztvevõje a sípcsont és a szárkapocs, ez utóbbi vékony és oldalt helyezkedik el. A sípcsont a teherviselõ, hosszúsága jelentõsen befolyásolja a lépés hosszát.

                                                            

A lábszárcsontokhoz alsó végüknél ízesül a hátulsó lábtõ, más néven csánk. A lábtõ csontjainak száma 7. Ezek a csontok három sorban helyezkednek el és sok felületen ízesülnek egymással, erõs szalagrendszer kapcsolja õket össze. A legjobban tapintható csont a sarokcsont. Ennek búbja jól tapintható, rajta tapad a láb feszítõ izmának ina, az Achilles-ín. A sarokcsont a lábszárcsontokkal alkotja az ugróízületet.
A hátulsó végtagon a lábközép ugyancsak ötsugarú a mellsõhöz hasonlóan. A lábközépcsontok itt is az ujjperccsontokban folytatódnak, de itt az egyes ujj legtöbbször hiányzik. A talppárna felépítése megegyezik a mellsõ végtag talppárnáéival.

A hátulsó végtag mozgásait befolyásolják:

1. a far dőlésszöge,
2. a csípőízület pereme,
3. a comb és lábszárcsontok hosszúsága,
4. a végtagmozgás ellipszis alakú pályájának oka a többtengelyű csípőízület, mely gömbízület.

Mozgás közben vizsgáljuk meg a kutyát!

Az agyban impulzus keletkezik, ez kiváltja a mozgató központ ingerületét. Az ingerület a gerincvelõ mozgatópályáin végigfut, innen sorozatos kapcsolódásokat követõen kilép a végtagok idegeinek mozgató rostjaiba. A rostokon kilépõ ingerület az izmokhoz ér, ahol egyes izomcsoportok összehúzását eredményezi és egyúttal az összehúzódó izmok antagonista párjait ellazítja.

Az összehúzódó izomzat tengelyének megfelelõen megmozdítja a csontokat, melyek ízületeikben lévõ tengelyüknek megfelelõen elmozdulnak, behajlítódnak vagy kinyúlnak. Létrejön tehát a mozgás.

A végtagok mozgása tehát az alábbiakból tevődik össze :

                                      

A mellsõ végtag mozgásánál mindenekelõtt a lapocka emelkedik meg, és alsó vége, valamint a vállízület vele együtt elõrelendül. A feszítõizmok segítségével a végtag kiegyenesedik, a földre ereszkedik és megtámaszkodik. A kutya súlypontja, mely a lapocka mögött van, ezzel együtt áthelyezõdik.

                                                    

A hátulsó végtagon elõször behajlik a csípõízület, miközben a comb kissé kifelé fordul. Majd behajlanak a többi ízületek is. Következik a kiegyenesedés és a földre támaszkodás.

                                                     

Az általános elv minden jármódnál ugyanaz, minden végtag két mozgásszakaszt hajt végre: a talajra lépést és az áthelyezést. A mozgás gyorsasága növekszik, a lépéshossz nõ, ha a combcsont és a lábszárcsont hosszú és a szögek a csípõizületben és a vállízületben nagyok. Ekkor a végtag elõbbre kerülhet, emiatt a mozgás tértölelõbb lesz.


                                  
A mozgás közbeni erõ, mind az elõzõekbõl összegezve kitûnik, a hátulsó végtag ugróízültén át a csípõízület felé halad. Az erõvonal itt a mozgásfázisokban változik, és fokozatosan egyre kisebb szöget bezárva az ágyékra és a hátra tevõdik át a tolóerõ, melynek továbbításában segédkezik az ingamozgást végzõ lapocka. A mellsõ végtag tovagördíti a testet.


                                 

                              Az erõvonalak minden lépénél azonos irányban, ritmusosan ismétlõdnek.

                                

Állás. Az állat állása bonyolult izomfolyamat eredménye, amelyben a test sok izma vesz részt. Az állásnál a könnyen behajló végtagokat mozdulatlan támaszá kell átváltoztatni. A kutyák számára az állás elég nagy izommunkával jár. Ezért ezek az állatok, ha pihenésre van szükségük, lefekszenek.

Fekvés. Az állat oldalra fekvése kevés izomerõ-kifejtéssel jár, ezért pihenéskor a kutya nagyrészt így fekszik. A hasonfekvés jelentõs izommunkát igényel és fárasztja az állatot.

Ülés. A kutya ülése izommunka-kifejtéssel jár és meglehetõsen fárasztja az állatot. Üléskor a kutya hátulsó végtagjai ugyanolyan helyzetben vannak, mint hasonfekvéskor (kiképzéskor szükséges az ültetve helybenmaradás) vagy mint oldalfekvéskor ( elernyeszti farát ).

A hátulsó végtagok elõbb említett helyzete nagyobb izommunkával jár, mint az utóbbi. Az elülsõ végtagok üléskor támaszul szolgálnak a törzs elülsõ része számára, akárcsak álláskor.



előző                                                                                                                          következő

                                                                
                                                       visszalépés a fejezetekhez